rozsa   Smafu honlapja
rozsa Smafu honlapja
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Nosztalgia zeneoldal
 
Pénzkeresők
 
Hirdetés
 
Linkek
 
Számláló
Indulás: 2003-10-06
 
óra
 
Mese
Mese : Makk Marci kalandjai.3.rész

Makk Marci kalandjai.3.rész

  2003.11.08. 13:52

mert hát Juli jókedvű, vidám lányka volt. értett mindenfajta játékhoz is!

most is, ahogy a kismalacok szépen, egymás mellett gyepelni kezdtek a réten, rögtön kiadta a jeszót:
- gyerünk csak, gyerekek! forogjunk egy kicsit!
no hiszen! kisfiú, kislány, párjával egymásba kapaszkodott: azzal hejje-hujja-hajja-hopp! olyan keringölésbe fogtak, hogy csak úgy porzott a föld a lábuk alatt.
a hancúrozás, ugrándozás, henderikázás végül is ellankasztja a vasgyúrót is. meg aztán az idő is délfelé jár.. a nap mind forróbban tűzött az égről. a sok gyereket jobban hívogatta már a bokrok hűs árnyéka, mint a játék a déli melegben. a gyomruk korgása is jelezte, hogy rég elköltötték a reggelit.
egy szó mint száz, a gyerekek letelepedtek a bokrok alá pihenni, falatozni.
Juli és Marci is leült egy kőre.
meg a malacok is megpihentek.
a csendes pihenést kis idő múlva nagy lárma váltotta fel. új fiú jött ki a legelőre, és egy futball-labdát hozott magával.
uccu neki! ahány fiú hencsergett az árnyékban, mind talpra ugrott. összeálltak a labdás gyerek vezénylete alatt és kemény mérkőzésbe kezdtek. egy kapura, két kapura.
a kislányok, meg az egész pici gyerkőcök voltak a játéknál a szurkolók.
így folyt a játék egészen a harcképtelenségig.
amikor a fiúk megunták a focizást, Julinak már kész volt az új terve: játsszanak szembekötősdit.
nekifogtak, mégpedig akkora buzgalommal, hogy egészen belefeledkeztek.
pedig hát tanácsos lett volna, ha Julika olykor-olykor odapillantson a kismalacokra: mi van velük?
mert bizony ezúttal nagyon komoly veszély fenyegette őket.
micsoda veszély? hát nem egyéb, hogy egy ravasz róka sompolygott a malacok közelébe. úgy ám!
ki ne ismerné őkelmét, Rókakomát? jóban ő sohasem töri a vörös fejét.

 

 

2009.06.25.Ajándék kulcstartó aToilokdo-tól.Képe a Hírek,frissítések menüpontban.

2009.06.17.Újdonság a prizee-nél!2009.06.18-tól a referensek nyereményének 10%át kapja meg a játékos.
Ez minden hozzád csatlakozótól megkapod  aki 2006.07.11-től regisztrált hozzád.

2009.06.11.A Prizee-en  A butik és az ajándék kérés megszünt.!!

2009.06.05. Nézz be az Új pénzkereső oldalak menüpontba,és csatlakozz a 2009-es évi ajánlatokhoz.

2009.04.05.Fürdéshez való kis csomag a Prizee-től.Képe a Hírek ,frissítéseknél.

2009.03.10.Új nyeremény képe a Hírek frissítéseknél USB melegítő.

2009.01.20.Nézz be a Prizee partnerei menűpontba és gyere játszani Defi oldalra.

2008.08.27.A TresorQuest oldalról nyertem egy tollat.Képe a Hírek,frissítések-nél!

2006-ban 2007-ben 2008-ban a Prizeen nyert ajándékok képei a Hírek,frissítéseknél.

 
Partner oldalak(pénzkeresős)
 
Reklámcsere

ReklámCsere - reklámozza ingyen weboldalát!

 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!