nem értjük, gyerekek, micsoda malacokról beszéltek? hiszen mi el sem mozdultunk innen az erdőszélről. másutt keressétek a jószágotokat, ne mirajtunk! mert minek vesződnénk mi mással, mint a saját kis bocijainkkal? sajnáljuk, hogy nem segíthetünk rajtatok!
hogyan is kételkedhetett Juli vagy Marci ezeknek a nyájas jószágoknak a szavában?
Julika szegény, más mentség híján megint csak síráshoz folyamodott, amikor visszafordultak a tehenektől. az egyik jólelkű tehén, a kis borjával együtt elkísérte őket egy darabon és még ő vígasztalta:
- nem szabad, lelkecském, föladni a reményt, hogy az elveszett jószág megkerül. csak járjatok utána. széles a határ, sok a zege-zuga. egyikben majd csak ráakadtok a kismalacokra.
úgy ám! de a két szerencsétlennek már egy gondolata sem volt: kihez forduljanak ilyen nagy galibában?
amint ott bánkódnak, tanakodnak, újból odasompolyog hozzájuk a galád róka. ártatlan képpel mosolyog rájuk, látszik, hogy kész az új tanács.
- a tehenektől jösztök? alattomos jószágok ám azok! nem tartják maguk körül a malacaitokat. tovább adták a bagolynak az erdőbe. az elrejtette a malacokat a fa odújába. menjetek csak a bagolyhoz.
Juli és Marci futtig futva rontott az erdőnek, annak is egy nagy terebélyfája alá. a fa odújából kandikált ki a bagoly. az odúból valóban éles vinnyogás-féle hallatszott.
- hej, te vaksi füles! - kiabált föl a bagolynak Marci. - ereszd ki az odúból Juli malacait! vagy fölmászom a fára és akkor jaj neked! halljuk ám innen, hogyan vinnyognak a kismalacok az odúban!
a bölcs bagoly röviden csak ennyit mondott:
- megmutassam nektek, kik vinnyognak az odúmban?